A Waldorf-diákok 2022, 2023 és 2024. évi érettségi eredményei

Kép: Pixabay

A Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet megbízásából elkészült a Waldorf-diákok 2022, 2023 és 2024. évi érettségi eredményeinek összehasonlítása az összes érettségizővel, illetve a gimnáziumokban érettségizők eredményeivel.

Az alábbiakban grafikonokon mutatjuk be az utóbbi három év tendenciáit azon középszintű vizsgatárgyak esetében, melyekről legalább két évről vannak adataink. Szintén bemutatjuk a középszintű érettségik összesített átlagának alakulását.

A Magyar nyelv, Matematika, Történelem és Angol nyelv tárgyakon kívül minden további tárgyból középszinten is kevés Waldorf-diák vizsgázik évről-évre, ez valamilyen mértékben torzíthatja az éves átlagokat. Az emelt szintű vizsgatárgyakkal kapcsolatban ez olyan alacsony szám, hogy ilyen összehasonlításokat nem is készítettünk.

A grafikonokon a következő három csoport adatai szerepelnek:
• az összes érettségiző eredményei az országban (ennek része mindkét másik csoport, de rajtuk kívül a többi középiskola-típus is, pl. a szakközépiskolák),
• a nappali gimnáziumokba járók eredményei (az ország összes nappali tagozatos gimnazistája, beleértve a Waldorf-iskolásokat is),
• a Waldorf-iskolások eredményei.

Az ilyen típusú összehasonlításoknál minden esetben figyelembe kell venni, hogy a Waldorf-középiskolákba tanulmányi eredmény szerinti szelekció nélkül kerülnek át a régi, ill. be az újonnan felvett diákok, ellentétben a gimnáziumokkal. Ilyen szempontból a waldorfos érettségi eredmények elvileg az összes középiskola eredményeivel hasonlíthatók/hasonlítandók össze.

Az előző két évben készített érettségi statisztikáinkban mindig azt írtuk, hogy ezek az elemzések csak pillanatképek, állításaikból általánosító következtetéseket nem szabad levonni, tehát az ott leírt eredmények alapján nem mondhatjuk, hogy a Waldorf-diákok így, vagy úgy szerepelnek az érettségi vizsgákon. Most, három év után, azért készültek ezek az összegző grafikonok, mert remélhetjük, hogy az eléggé összecsengő adatokból már alappal következtethetünk hosszabb távú tendenciákra.

Az elemzést Janky Lelle és Marosváry Péter készítette, és itt olvasható.