Adománygyűjtés az országos Waldorf Alumni folyóiratnak

A kezdeményezés bemutatása:
Ez az első országos Waldorf Alumni folyóirat, amit jelenlegi és már végzett Waldorf-diákok szerkesztenek.
Kezdeményezésünk mostani lényege abban a mozzanatban ragadható meg, az a szellemiség táplálja és az a lelkiség itatja át, ami azon túl, hogy személyes, sajátosan „waldorfos” is. Hiszen rólunk szól, a mi élményeinket és életérzéseinket teszi láthatóvá, a mi eseményeink hangulatába avatja be az olvasókat. Számunkra a Waldorf nem egy oktatási-nevelési intézmény csupán, hanem olyan sorsközösség, amelynek élete túlmutat az iskolában eltöltött idő keretein.
A közös sors nem csak azt határozza meg, hogy az iskolából ki mit visz magával az iskolán kívüli életébe, de felelőssé is teszi e sorsközösség tagjait abban, hogy iskolán kívüli tetteikkel se csupán önmagukat fejlesszék, hanem azt a közösséget is erősítsék, ahonnan elindultak egykor.
Miért kérünk támogatást?
Nem profitorientált alapon működünk, és a jövőben sem kívánjuk ezt megváltoztatni.
Ugyanakkor világossá vált számunkra, hogy ez a kezdeményezés, beleértve további terveinket (podcast, hangosújság, nemzetközi lapszám) teljes embert igényelnek, melyet csak úgy tudunk azon az általunk eddig képviselt szinten létrehozni, ha (főszerkesztői, webfejlesztői oldalról legalábbis) teljes időnkkel, erőnkkel, és figyelmünkkel ennek élünk.
A szabad szellemi és kulturális területeken a megélhetés nem biztosított, azt az alkotóknak kell megteremteniük. A folyóirat szerkesztőinek, íróinak, lektorainak forrást kell találniuk, amiből finanszírozhatják működésüket, hisz rengeteg időt, erőt tesznek/teszünk bele egy-egy lapszám létrejöttébe.
Úgy gondoljuk, hogy a Waldorf-iskolák pedagógiai és szociális gyakorlatában egy olyan impulzus van jelen, mely jót tenne világgal, ha nem maradna az iskolák keretein „belül”, hanem azokon „kívül” is megjelenhetne.
Nem gondoljuk, hogy egyedül ez a folyóiratforma képviselheti ezt az impulzust, de más platformok létrehozásához, hogy azt igényesen és színvonalasan valósíthassuk meg, valamint, hogy továbbra is mindenki számára hozzáférhető (ingyenes) legyen, elengedhetetlen a közösség összefogása.
Hogyan támogathattok minket?
A sok kicsi sokra megy elv szellemiségében úgy számoltunk, hogy családonként (végzett diákoktól is, akiknek számít) évi egyszeri 2500 forint hozzájárulásra lenne szükségünk, mely biztosítaná az éves költségvetésünket, de természetesen ennél nagyobb mértékű felajánlásokat is örömmel fogadunk.
Kérjük mindazokat, akik úgy érzik, hogy szükség van arra, amit képviselünk, támogassák kezdeményezésünket. Nem azért, mert ez váltja meg egyedül a világot – ahogy egyetlen “gyümölcsfa” sem táplálja az egész emberiséget. De ha egy valakinek is szellemi táplálékot és mankót nyújtunk, vagy gondolatot ébresztünk benne, már megérte.
Mert az apró dolgok, az egyes emberek és gondolatok összeadódnak. És egyszer, a távoli jövőben – de már a jelenben is – gyógyító impulzussá válhatnak a társadalomban.
👉 Az alábbi adománygyűjtő oldalon tudtok minket támogatni:
Köszönettel:
A Waldorf Alumni folyóirat szerkesztői