Lantos Júlia
Animációs filmrendező

Melyik Waldorf-iskolában végeztél? Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Melyik évben? 2012
Milyen pozitív, vagy negatív élményeid, emlékeid vannak a Waldorf-iskoláról? Amikor Waldorf gimnáziumba felvételiztem, tisztában voltam azzal, hogy a Waldorf-iskolák a művészeti képesítést is fontosnak tartják, főként ezért jelentkeztem Waldorf gimnáziumba. Az általános rendszerű iskolából átszokni a Waldorf-rendszerbe számomra nem volt nehéz, mivel saját családomban is hasonló szellem, környezet vett körül. Nagyon élveztem a különböző kézműves epochákat, a sokoldalú tanítást. Az epochális rendszer számomra sokkal kedvezőbb és hatásosabb volt, mint a 45 perces tanítási órák, sokkal jobban bele tudtam mélyülni így egy témába. Biztos sokan tudják, hogy az emlékezés, így a tudás is élményekhez kötődik. Amikor mesél egy tanár, és a diák úgy figyel, és jegyzetel, sokkal hatékonyabban tanul. A stressz is rontja a tanulási eredményeket, ezért is tesz jót a diákok számára az, hogy a Waldorf-iskolákban nem feleltetések vannak (amiket saját tapasztalatom szerint a diák sokszor inkább megszégyenítésnek él meg), hanem előadásokat tartunk adott témákban. Az előadások gyakorlásának pozitív eredményét az egyetemen is megtapasztalom. Ami néha zavart, hogy a fegyelem a tanárok felől sokszor elgyengült, amit hiányoltam. Sajnáltam, hogy az angolból egy olyan csoportba kerültem, ahol elég lusti tanulók voltak, így nem fejlődtem angolból. Kár, hogy a tanárnő nem ismerte fel, hogy ha bekerülnék egy erősebb csoportba, felfejlődnék a szorgalmam által is.
A Waldorf-iskola után hol tanultál tovább? Milyen szakon?  OKJ-iskolán animáció szak, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen animáció alap- és mesterképzés
Mi vált előnyödre a Waldorf-iskolában megszerzett képességekből, tudásból a továbbtanulás, vagy a munkád során? A Waldorf-iskolákban sokszor előadásokat kell tartani egy választott vagy adott témában. Ez nagyon fontos gyakorlat, mivel az egyetemen is, s később az életben is nagyon gyakran kell prezentálni. Nekem főleg fontos, hiszen művészeti szakmáknál saját munkáidat is kell tudni prezentálni, s számos olyan szakma van, ahol ugyancsak kell tudni előadni. A Waldorf-pedagógia a gyakorlatiasságra, életrevalóságra is ösztönöz (pl.: szociális munka, gazdasági praktikum), bár ahogy tudom, a skandináv országokban való oktatásban ez még fontosabb szerepet kap.
Származott-e hátrányod abból valaha, hogy Waldorf-iskolába jártál a továbbtanulás, vagy a munkád során? Ha igen, mi volt az? Az angol tudásom sajnos elég gyatra, mivel a gimnáziumban a legrosszabb csoportba osztottak, ahol a tanulók lustaságuk miatt voltak gyengék, ellenben velem, aki azért nem tudott angolul, mert nem tanult általános iskolában. Sajnos ennek azóta is érzem hátrányát.