Category Archives: Hírek

Waldorfeszt 2022

Waldorfeszt 2022.06.23-26. Zebegény

A Waldorfeszt egy ezerfős kisfesztivál a Dunakanyarban, amelynek varázslatos és békés hangulatát a fesztiválozók a fellépőkkel, önkéntesekkel és a szervezőkkel együtt hozzák létre.

A szervezői csapat magja a Waldorf óvoda óta, vagyis már 25 éve ismeri egymást, ez a mag hozta létre az első Waldorfesztet 2010-ben, amihez az évek során csatlakoztak további waldorfosok és nem waldorfosok, együtt alkotva a Waldorfeszt közösségét.

Célunk egy olyan kulturális tér teremtése, ahol bemutatkozhatnak civil, kézműves, zenei, irodalmi, színházi alkotók és közösségek, és ahol eszmét cserélhet bárki egy szabad, nyugodt, békés környezetben.

Napközben a “Csücsök” és a “Sziget” rengeteg izgalmas beszélgetésnek ad helyet, többek között az éppen aktuális János napról, önellátó közösségekről és fenntartható életmódról, sőt lesz Waldorfos kérdezz-felelek is, mindez antropozófus és nem-antropozófus meghívott előadókkal.
Az előadások és beszélgetések részletes programját itt éritek el.

A “KözRéten” egész nap színes programokkal várjuk a résztvevőket, a különféle kézműves mesterségeken túl (pl. kovácsolás, nemezelés, agyagozás, üvegfúvás, fafaragás, szitanyomás, stb.) többek között lesz euritmia, bothmer gimnasztika, jóga, és capoeira,
A kézműves programok és workshopok részletes programját itt, a szabadidős programokat pedig itt találjátok.

Idén először külön helyszínen várjuk a kicsiket: a “Csemete” ad otthont a gyerekprogramoknak, ki lehet próbálni a “waldorfos” játékokat/eszközöket, és nyugodt körülmények között szoptathatnak, vagy cserélhetnek pelust a szülők.
A gyerekprogramok leírásait itt találjátok.

A színvonalas színházi előadások idén sem hiányozhatnak, összesen 6 darabot mutatunk be, köztük a Pesthidegkúti Waldorfosok egyik előadását.
A teljes színházi programot itt nézhetitek meg.

A Waldorfeszten idén először lép fel külföldi zenekar, rögtön két világhírű csapat érkezik a világzenei szcénából: június 25-én szombaton a Barcelona Gipsy balKan Orchestra (Katalónia) játszik, június 26-án vasárnap pedig a Newen Afrobeat (Chile) adja első magyarországi koncertjét és perdít táncra mindenkit, aki ellátogat a 9. Waldorfesztre.

A fellépők között a teljesség igénye nélkül olyan nevek találhatók meg, mint Дeva, Csaknekedkislány,  Kollár-Klemencz László Kamarazenekar, Zuboly, Csángálló, Duckshell, Méhek, Óperentzia, Korai Electric vagy a Freakin’ Disco.

 

A teljes program a www.waldorfeszt.hu oldalon olvasható.
Facebook: https://www.facebook.com/waldorfeszt
Instagram: https://www.instagram.com/waldorfeszt/

Márföldi Erika: A gyermek, a család és a pedagógus egysége a Waldorf-óvodában. Gyermek- és családvédelem a jogalkotásban és a pedagógiában

DOI 10.51455/Polymatheia.2022.1-2.08

Összefoglaló:

Kutatásom tárgyát annak vizsgálata képezte, hogy a gyermek egészséges fejlődése szempontjából hogyan változik a nevelési környezet, milyen alapminőségekkel kell a gyermekről gondoskodni a pedagógusnak, a családnak és az egész társadalomnak. A gyermekek védelmét, a gyermekek jogait számos hazai és nemzetközi jogi egyezmény deklarálja, éppúgy, mint az óvodai programok. Az elmúlt száz évben a Waldorf-pedagógia elterjedését figyelhetjük meg szerte a világban. Magyarországon napjainkban már több mint 50 Waldorf-óvodában több mint 1700 gyermek nevelése folyik. E pedagógia sajátosságát az adja, hogy a családokkal közösen épül a gyermeket megtartó nevelői közeg. A kutatásban kirajzolódott, hogy a gyermek érdekeit szem előtt tartva a Waldorf-pedagógus folyamatos önképzést végez, a reflektív önértékelési modell a Waldorf-önértékelésnek is részét képezi.

Kulcsszavak:

Waldorf-pedagógia, gyermeki jogok, gyermekvédelem, óvodai nevelés, reflektív pedagógia

Teljes cikk letöltése

Antropozófia nap Debrecenben

“Ez olyan Waldorfos…” Vagy mégsem?

Kerti Janka, a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium 12. osztályos diákjának kutatása az állami és a Waldorf középiskolásokról

Waldorf iskolás, tizenkettedikes diákként számtalan véleménnyel találkoztam már a Waldorf pedagógiáról és az ott tanuló diákokról. Például gyakran hallottam, hogy “a Waldorfosok nem tanulnak eleget”, “a Waldorfban sok a művészi gyerek, de más irányba már nem igazán lehet onnan továbbtanulni”, vagy, hogy “a Waldorfosok olyanok, mint a hippik”, és még sorolhatnám. 

Viszont nem csak külsősöknek él egy képzet a fejében arról, milyenek a Waldorfosok, hanem maguknak a Waldorfosoknak is. Azt vettem észre, hogy az diáktársaim gyakran mondják bizonyos iskolai feladatokra, hogy “ez nagyon Waldorfos”. Mondjuk, akkor,  ha el kell készíteni agyagból valamit, amiről tanultak. Illetve olyat is nem egyszer hallottam, hogy egy öltözködési stílusra mondják, hogy Waldorfos. Többször is előfordult, hogy egy idegenről, akit csak megláttak az utcán, azt feltételezték, hogy Waldorf-diák, mert az illető hosszú szoknyát és kötött pulcsit viselt. 

Több esetben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a Waldorfba járóknak elképzelésük van arról, hogy miben különböznek ők a hagyományos iskolás tanulóktól. Gyakori az a vélekedés, hogy az “államisok” többet sminkelnek, vagy több időt töltenek a telefonjukon.

Elkezdett érdekelni, hogy vajon ezekből a képzetekből, sztereotípiákból mi igaz? És vajon honnan eredhetnek? 

Annak érdekében, hogy ezekre megtudjam a választ, először interjút készítettem 43 emberrel arról, hogy szerintük milyen különbségek vannak az állami iskolás és a Waldorf iskolás diákok között. Közülük 6-an állami, vagy egyházi iskolába járnak, a többiek mind Waldorfhoz köthetők.

Ezt követően az interjúk eredményei alapján egy online kérdőívet állítottam össze, melynek  keretén belül 113 állami és 90 Waldorf középiskolás diákot kérdeztem meg. A felmérésben szerepeltek szabadidő eltöltéssel, iskolához való hozzáállással, stressz-szel, öltözködéssel, illetve pályaválasztással kapcsolatos kérdések. 

Jelen cikkben egy kis ízelítőt szeretnék adni ebből az igen részletes kutatásból, felvillantva az érdekesebb eredményeket, akár megerősítették, akár cáfolták a feltételezéseket.

A CIKK ITT OLVASHATÓ.

Bothmer hírek

Friss hírek és felhívások a plakátokon

Kaleidoszkóp Mentorképzés

Kedves Kollégák, tapasztalt Waldorf-tanárok, Konferenciavezetők, Iskolaképviselők!
Örömmel hívjuk fel a figyelmeteket a Waldorf-mentorképzésünkre. A 2017-ben elindult Kaleidoszkóp Képződési Központ Tanárszemináriumunk az elmúlt öt évben azon dolgozott, hogy a Waldorf-iskolák tanárhiányának kezelését segítse egy újfajta képződési lehetőséggel.
A gyakorlatban már működő mentortanári rendszert szeretnénk erősíteni a most széles körben meghirdetett mentorképződésünkkel.
Várjuk olyan tapasztalt Waldorf-tanárok jelentkezését, akik szívesen mentorálnának új tanárokat, vagy van mentorálási tapasztalatuk, de szeretnének tudatosabb kísérői lenni a Waldorf-tanárrá válási folyamatnak, illetve elmélyítenék Waldorf-pedagógiai tudásukat.
Május 15-ig várjuk a jelentkezéseket! A képződés egy kétnapos nyári táborral kezdődik, ahol a jelentkezők betekintést nyerhetnek a képzésbe, és véglegesíthetik elköteleződésüket.
Kérjük szépen, továbbítsátok a konferenciákon a felhívást, hogy eljusson az érintettekhez!
Köszönettel,
Barabás Katalin

Nagyon Zöld Tábor

Bemutatkozik a “Nagyon Zöld Tábor” projekt! 🙂

Idén ketten (végzős Waldorf pedagógus hallgatók) úgy döntöttünk, valóra váltjuk a régen dédelgetett álmot és nyári (napközis) gyerektábort szervezünk a szeretett Waldorf Pedagógiai Intézetben.

Azt gondoljuk és tapasztaltuk, hogy egy jól szervezett tábor lehetőség a gyerekek számára, hogy olyan nyári elfoglaltságban legyen részük, ami egyszerre mozgatja meg őket szociálisan és az alkotói, művészi készségek szintjén, miközben kikapcsolódhatnak és jól érezhetik magukat egy biztonságos környezetben. A megálmodott táborunk emellett lehetőség a hallgatók számára érdemi szakmai tapasztalatot szerezni a gyerekek felelős és kreatív vezetésén keresztül, illetve tandíjra fordítható anyagi támogatásban részesülni.

Ha már belefogtunk és további lelkes hallgatótársakat is szereztünk magunk mellé, hát mertünk még nagyobbat álmodni, és elhatároztuk, hogy a projekttel még egy, mindnyájunkat érintő érdeket is képviselünk: a táborunkon keresztül a környezetvédelem és, az ahhoz elengedhetetlen, fenntarthatósági szemléletre való nevelés útjait igyekszünk kitapogatni, felfedezni.

Kisebbek számára a hangsúlyt a természettel való összhang megélésére és az ehhez tartozó attitűd kialakítására helyezzük. A nagyobbakat érintő célunk, hogy a táborban lehetőség nyíljon a saját szintjükön megérteni, miért fontos és hogyan érdemes ezzel a témával hétköznapi szinten foglalkoznunk, és hogy mit tehetünk a bolygónk egészségéért. Ehhez igyekszünk önmagunkon keresztül megfelelő példát mutatni, lelkesíteni és a korosztálynak megfelelő ismeretet átadni.

 

Művészeti est a Költészet Napján

“Nagyon egyszerűen kellene szólni

ebben az agyonbonyolított világban…”

(Ágai Ágnes)

 

 

Egyszerűen szólni ma nehéz, mert a csend olykor többet mond. Gyógyító ajándék a lélek számára, ha tiszta, értelemtől fényes szavakat hallhat, mert kívül túlerőben van a zajongás. A lélek hangjai halkan szólnak. Pedig az igazán lényeges a lélek mélyéből hangzik fel.

Miközben az ember igyekszik megismerni a világot, benne önmagát, fájdalmain keresztül megerősödik. Ebben a belső küzdelemben alázat, emberség, küldetéstudat ébred, ami kiáradó művé érleli az alkotást és az élet minden alkotó pillanatát.

Amikor összetalálkozunk zenével, verssel, mozdulattal, olyankor megértést, biztató mosolyt, reményt zengünk. Nincs nemesebb törekvés számunkra, mint adni, amit adhatunk, másokat lelki, szellemi táplálékkal gazdagítani, ami tulajdonképpen nem más, mint tükrözni a rejtőző-megnyilvánuló valóságot, ami minden nyitott lélekben elevenen felragyoghat! És éppen ez az, ami által a megismerő szeretet hangjai áldott erőkkel rezdülhetnek az

élni akaró létbe, térbe, emberbe.

  1. április 11.-én hétfőn 18:00 órakor

a Balatonalmádi Pannónia Művelődési Központban

A Magyar Waldorf-óvodapedagógiai Egyesület új, akkreditált továbbképzése

Kedves Óvónők, kedves Kollégák!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Magyar Waldorf-óvodapedagógiai Egyesület új, akkreditált továbbképzését, melynek témája:

„A Waldorf-óvoda működtetése Rudolf Steiner társadalmi-szociális hármastagozódása alapján“

Képzésünk célja, hogy:

– elmélyítse a Waldorf-óvoda szervezeti hátteréül szolgáló alapelveket;

– eszközöket adjon a Waldorf-óvodapedagógusok  kezébe, melyekkel segíthetik óvodájuk önigazgató működésének kialakítását; 

– támogassa a kollégákkal és szülőkkel való együttműködés formáinak megújítását.