Category Archives: Hírek

Antropozófia nap Debrecenben

“Ez olyan Waldorfos…” Vagy mégsem?

Kerti Janka, a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium 12. osztályos diákjának kutatása az állami és a Waldorf középiskolásokról

Waldorf iskolás, tizenkettedikes diákként számtalan véleménnyel találkoztam már a Waldorf pedagógiáról és az ott tanuló diákokról. Például gyakran hallottam, hogy “a Waldorfosok nem tanulnak eleget”, “a Waldorfban sok a művészi gyerek, de más irányba már nem igazán lehet onnan továbbtanulni”, vagy, hogy “a Waldorfosok olyanok, mint a hippik”, és még sorolhatnám. 

Viszont nem csak külsősöknek él egy képzet a fejében arról, milyenek a Waldorfosok, hanem maguknak a Waldorfosoknak is. Azt vettem észre, hogy az diáktársaim gyakran mondják bizonyos iskolai feladatokra, hogy “ez nagyon Waldorfos”. Mondjuk, akkor,  ha el kell készíteni agyagból valamit, amiről tanultak. Illetve olyat is nem egyszer hallottam, hogy egy öltözködési stílusra mondják, hogy Waldorfos. Többször is előfordult, hogy egy idegenről, akit csak megláttak az utcán, azt feltételezték, hogy Waldorf-diák, mert az illető hosszú szoknyát és kötött pulcsit viselt. 

Több esetben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a Waldorfba járóknak elképzelésük van arról, hogy miben különböznek ők a hagyományos iskolás tanulóktól. Gyakori az a vélekedés, hogy az “államisok” többet sminkelnek, vagy több időt töltenek a telefonjukon.

Elkezdett érdekelni, hogy vajon ezekből a képzetekből, sztereotípiákból mi igaz? És vajon honnan eredhetnek? 

Annak érdekében, hogy ezekre megtudjam a választ, először interjút készítettem 43 emberrel arról, hogy szerintük milyen különbségek vannak az állami iskolás és a Waldorf iskolás diákok között. Közülük 6-an állami, vagy egyházi iskolába járnak, a többiek mind Waldorfhoz köthetők.

Ezt követően az interjúk eredményei alapján egy online kérdőívet állítottam össze, melynek  keretén belül 113 állami és 90 Waldorf középiskolás diákot kérdeztem meg. A felmérésben szerepeltek szabadidő eltöltéssel, iskolához való hozzáállással, stressz-szel, öltözködéssel, illetve pályaválasztással kapcsolatos kérdések. 

Jelen cikkben egy kis ízelítőt szeretnék adni ebből az igen részletes kutatásból, felvillantva az érdekesebb eredményeket, akár megerősítették, akár cáfolták a feltételezéseket.

A CIKK ITT OLVASHATÓ.

Bothmer hírek

Friss hírek és felhívások a plakátokon

Kaleidoszkóp Mentorképzés

Kedves Kollégák, tapasztalt Waldorf-tanárok, Konferenciavezetők, Iskolaképviselők!
Örömmel hívjuk fel a figyelmeteket a Waldorf-mentorképzésünkre. A 2017-ben elindult Kaleidoszkóp Képződési Központ Tanárszemináriumunk az elmúlt öt évben azon dolgozott, hogy a Waldorf-iskolák tanárhiányának kezelését segítse egy újfajta képződési lehetőséggel.
A gyakorlatban már működő mentortanári rendszert szeretnénk erősíteni a most széles körben meghirdetett mentorképződésünkkel.
Várjuk olyan tapasztalt Waldorf-tanárok jelentkezését, akik szívesen mentorálnának új tanárokat, vagy van mentorálási tapasztalatuk, de szeretnének tudatosabb kísérői lenni a Waldorf-tanárrá válási folyamatnak, illetve elmélyítenék Waldorf-pedagógiai tudásukat.
Május 15-ig várjuk a jelentkezéseket! A képződés egy kétnapos nyári táborral kezdődik, ahol a jelentkezők betekintést nyerhetnek a képzésbe, és véglegesíthetik elköteleződésüket.
Kérjük szépen, továbbítsátok a konferenciákon a felhívást, hogy eljusson az érintettekhez!
Köszönettel,
Barabás Katalin

Nagyon Zöld Tábor

Bemutatkozik a “Nagyon Zöld Tábor” projekt! 🙂

Idén ketten (végzős Waldorf pedagógus hallgatók) úgy döntöttünk, valóra váltjuk a régen dédelgetett álmot és nyári (napközis) gyerektábort szervezünk a szeretett Waldorf Pedagógiai Intézetben.

Azt gondoljuk és tapasztaltuk, hogy egy jól szervezett tábor lehetőség a gyerekek számára, hogy olyan nyári elfoglaltságban legyen részük, ami egyszerre mozgatja meg őket szociálisan és az alkotói, művészi készségek szintjén, miközben kikapcsolódhatnak és jól érezhetik magukat egy biztonságos környezetben. A megálmodott táborunk emellett lehetőség a hallgatók számára érdemi szakmai tapasztalatot szerezni a gyerekek felelős és kreatív vezetésén keresztül, illetve tandíjra fordítható anyagi támogatásban részesülni.

Ha már belefogtunk és további lelkes hallgatótársakat is szereztünk magunk mellé, hát mertünk még nagyobbat álmodni, és elhatároztuk, hogy a projekttel még egy, mindnyájunkat érintő érdeket is képviselünk: a táborunkon keresztül a környezetvédelem és, az ahhoz elengedhetetlen, fenntarthatósági szemléletre való nevelés útjait igyekszünk kitapogatni, felfedezni.

Kisebbek számára a hangsúlyt a természettel való összhang megélésére és az ehhez tartozó attitűd kialakítására helyezzük. A nagyobbakat érintő célunk, hogy a táborban lehetőség nyíljon a saját szintjükön megérteni, miért fontos és hogyan érdemes ezzel a témával hétköznapi szinten foglalkoznunk, és hogy mit tehetünk a bolygónk egészségéért. Ehhez igyekszünk önmagunkon keresztül megfelelő példát mutatni, lelkesíteni és a korosztálynak megfelelő ismeretet átadni.

 

Művészeti est a Költészet Napján

“Nagyon egyszerűen kellene szólni

ebben az agyonbonyolított világban…”

(Ágai Ágnes)

 

 

Egyszerűen szólni ma nehéz, mert a csend olykor többet mond. Gyógyító ajándék a lélek számára, ha tiszta, értelemtől fényes szavakat hallhat, mert kívül túlerőben van a zajongás. A lélek hangjai halkan szólnak. Pedig az igazán lényeges a lélek mélyéből hangzik fel.

Miközben az ember igyekszik megismerni a világot, benne önmagát, fájdalmain keresztül megerősödik. Ebben a belső küzdelemben alázat, emberség, küldetéstudat ébred, ami kiáradó művé érleli az alkotást és az élet minden alkotó pillanatát.

Amikor összetalálkozunk zenével, verssel, mozdulattal, olyankor megértést, biztató mosolyt, reményt zengünk. Nincs nemesebb törekvés számunkra, mint adni, amit adhatunk, másokat lelki, szellemi táplálékkal gazdagítani, ami tulajdonképpen nem más, mint tükrözni a rejtőző-megnyilvánuló valóságot, ami minden nyitott lélekben elevenen felragyoghat! És éppen ez az, ami által a megismerő szeretet hangjai áldott erőkkel rezdülhetnek az

élni akaró létbe, térbe, emberbe.

  1. április 11.-én hétfőn 18:00 órakor

a Balatonalmádi Pannónia Művelődési Központban

A Magyar Waldorf-óvodapedagógiai Egyesület új, akkreditált továbbképzése

Kedves Óvónők, kedves Kollégák!

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Magyar Waldorf-óvodapedagógiai Egyesület új, akkreditált továbbképzését, melynek témája:

„A Waldorf-óvoda működtetése Rudolf Steiner társadalmi-szociális hármastagozódása alapján“

Képzésünk célja, hogy:

– elmélyítse a Waldorf-óvoda szervezeti hátteréül szolgáló alapelveket;

– eszközöket adjon a Waldorf-óvodapedagógusok  kezébe, melyekkel segíthetik óvodájuk önigazgató működésének kialakítását; 

– támogassa a kollégákkal és szülőkkel való együttműködés formáinak megújítását.

Gloria- április 2. Debrecen

Waldorf-osztálytanító alapképzés- elindult a jelentkezés

A Waldorf-osztálytanítók nyolc éven keresztül tanítanak egy-egy osztályt a közismereti tárgyakra. Aki ilyen hosszú ideig kíséri a gyermekeket, nagyon fontos kapcsolattá válik számukra, biztonságot és bizalmat nyújt, miközben elősegíti a gyermekek egészséges fejlődését.

Olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akikben van 

  • gyermekek iránti szeretet,
  • kapcsolatteremtő képesség,
  • bátorság a kérdések feltevéséhez,
  • megismerési szándék,
  • erő az önképzéshez, önfejlesztéshez,
  • rugalmasság
  • nyitottság Rudolf Steiner antropozófiájára.

https://waldorf-kepzes.hu/kepzesek-es-tanfolyamok/waldorf-osztalytanito-alapkepzes/

Tű fokán – Nyári Zenetábor 2022

A Tű Fokán Zenetábort az Óbudai Waldorf Iskola Zeneiskolája szervezi 2010 óta.
HELYSZÍN: PILISSZENTLÁSZLÓ, KÉKVÖLGY WALDORF ISKOLA erdőszéli épülete.
HONLAP: https://www.tufokan.net/2022-es-zenetaborok

I. TÁBOR
2022. július 16-22.
10 – 13 éves korosztály

II. TÁBOR
2022. július 25-31.
14 – 18 éves korosztály
Ez a tábor nemzetközi, intenzíven használjuk az angol nyelvet is.

MŰHELYEK Klasszikus / Standard / Improvizáció / Do it Yorself 

KIKNEK AJÁNLJUK? Húros, fúvós, ütős, elektronikus hangszereken játszó, valamint éneklő gyerekeknek és fiataloknak. Az életkori határok tágak: 10-től 18 évesig. 2020-ban három tábort indítunk, más-más korosztályoknak.

MILYEN TUDÁS SZÜKSÉGES? Kezdőket és  haladókat  egyaránt várunk a megfelelő turnusokba. Ez az egyéni hangszeres tudásra és az együttjáték-tapasztalatra is vonatkozik.

WALDORF PEDAGÓGIA. Rudolf Steiner alapelveiből kiindulva foglalkozunk a “művészetre nevelés” – “művészettel nevelés” kettősségével. Jönnek hozzánk átlag feletti képességű gyerekek, fontos számunkra, hogy tehetségüket a lehető legjobban gondozzuk. És ugyanilyen fontosnak tartjuk azokat is, akik nem feltétlenül készülnek hangokkal kapcsolatos pályára. A zenét, mint szociális művészetet állítjuk a középpontba, csoportos műhelyeket tartunk, közös folyamatokat  generálunk, ahol az egymásra figyelésnek, a kommunikációnak – a zenei kommunikációnak is – kiemelt szerepe van.

A VILÁGRA VALÓ NYITOTTSÁG szellemében zenei sokféleséget tárunk a gyerekek elé. Játszunk rockot, jazzt, klasszikus zenét, foglalkozunk kortárs improvizációval. Teret adunk a saját teremtőerőnek, a rögtönzésben és a komponálásban megnyilvánuló kreativitásnak.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓ, JELENTKEZÉS
https://www.tufokan.net/2022-es-zenetaborok

Hajnóczy Csaba

+36 20 5889892 / hajnoczy.zene@gmail.com