Miként tudott Rudolf Steiner nem csupán a szellemről, hanem a szellemből beszélni? Miért nehéz olvasni Steinert? Miért „szellem elleni vétek” bármiféle lerövidítése az általa adottaknak, megformáltaknak? Mi a célja az általa gyakran használt stílusjegyeknek? Miért ajánlott a Spruchok, mantrák fordításakor igazodni a steineri szóhasználathoz, a két- vagy akár három fogalom – látszólag akár „értelmetlen-érthetetlen” – összeillesztéséhez? Merhetünk-e mi is új szavakat alkotni, mely szavak – valójában, éteri realitásukat tekintve – lehet, hogy nem is újak, csak mintegy „felfedezésre várnak”?

Hiszem és vallom, hogy a jelen kis könyvben, tanulmánysorozatban bemutatott tartalmak nem csupán Rudolf Steinerhez és az antropozófiához visznek közelebb, nem csupán jó néhány – az előbb felsoroltakhoz hasonló –, talán meg sem fogalmazott kérdésre adhatnak választ, vagy nyújthatnak „aha-élményt”, hanem egyfajta receptként, útmutatóként is szolgálhatnak számunkra. Útmutatóul bárkinek. Legyen szó akár egy Steiner könyv olvasójáról, vagy egy antropozófiai tartalmú előadásra készülő előadóról, akár egy nyelvtanárról, vagy magyar tanárról, akár egy költőről, vagy íróról. És a sort még hosszasan folytathatnám. Mert a szellemi világgal kialakítandó kapcsolat nem csupán néhány kiváltságos szakma, hivatás feladata, hanem előbb-utóbb minden emberé. És ez a szellemi világgal való kapcsolódás, az abban átéltek, tapasztaltak, érzékeltek átadása, embertársaink számára történő megnyilvánítása egy újfajta kifejezésmódot kíván. Egy új nyelvet, nyelvezetet. Egy olyan nyelvet, amely most még „hasonlít” a hétköznapi nyelvünkhöz, alapoz rá, de már egy kicsit más. Ennek a másságnak az irányba tehetünk most pár lépést, hogyha a leírtakat megérjük, megérezzük, tovább kutatjuk, és magunk is elkezdjük alkalmazni.

A könyv eredetijét 2004-ben vásároltam Dornachban. Azóta hordoztam a gondolatot, hogy meg kellene jelenjen magyarul is, mert olyan kincseket tartalmaz, melyeknek „birtoklása” elengedhetetlen a szellemi úton való továbblépésünkhöz.