Glória
MEGHÍVÓ
Újra együtt a magyarországi Waldorf-gimnáziumok egyesített kórusa!
Ebben az évben Vivaldi: Gloria című művével készülünk egy közös előadásra. Írjátok be a naptárba: november 14-én 17 órakor ünnepi koncert lesz a gazdagréti Szent Angyalok Plébánián!
Előző nap, november 13-án, Göllner Mária születése napján, bemutató a “Regiben”. November 20-án pedig a Debreceni Nagytemplomban mutatjuk be a művet.
Az előadást a Waldorf diákokkal, tanárokkal és szülőkkel kiegészült Albinoni kamarazenekar kíséri. Művészeti vezető: Zsigmond Balassa.
Vezényel: Justin Júlia az Óbudai Waldorf Gimnázium és a Solymári Waldorf Tanárképzés tanára.
A két évvel ezelőtt, a Waldorf-mozgalom 100. évfordulóján bemutatott Carmina Burana előadás nagyszerűen sikerült, de pedagógiai szempontból is fontosnak éreztük. Most, hogy a diákoknak az elmúlt másfél évben annyit kellett nélkülözniük egymás társaságát, a közösség megtartó erejét, különösen szükség van arra, hogy segítsük őket egy művészeti élményen keresztül, hogy bizakodva, tettre készen álljanak a világban.
Az előadásba az ország minden részéből érkeznek énekesek: Debrecen, Fót, Nemesvámos, Nyíregyháza, Szeged, Szolnok, Szombathely és Budapestről hat iskola diákjai lesznek együtt a kórusban.
Mindenkit várunk szeretettel!
Justin Júlia, Bíró Kata és Thurnay Balázs
Budapest, 2021. 10. 02.
Közeljövő
A KÖZELJÖVŐ SZABADISKOLA eredeti jelentkezési idejét (október 6.) a
hírlevelekben való közzététel időbeli késedelme miatt meghosszabbítjuk
OKTÓBER 15-ig.
Szeretettel várjuk minden újabb érdeklődő bemutatkozó levelét.
Az új jelentkezők minden, a szervezést érintő kérdésről személyes
tájékoztatást kapnak.
G.Ekler Ágnes, Krivácsy Zoltán, Makovecz Anna
A program:https://waldorf.hu/wp-content/uploads/Hirdetmény.pdf
Grekofski Nathalie antropozofián alapuló kurzusok
További információ a kurzusról: https://waldorf.hu/wp-content/uploads/EPITESZETI-KURZUS.pdf
További információ a kurzusról: https://waldorf.hu/wp-content/uploads/2021-22-festeszeti-kurzus.pdf
A Gödöllői Waldorf Iskola felhívása
Kedves Waldorf Közösség!
Kérünk Benneteket, hogy adományotokkal, – akár egy müzli szelet
árával támogassátok egy fejlesztő, művészi játszótér létrejöttét
iskolánkban!
Civil szervezetek adomány gyűjtő kampányához csatlakozva próbáljuk
létrehozni a gyerekeknek ezt a kreatív játéktért.
Köszönjük ha támogatod a megvalósulását, amit az alábbi linkre
kattintva tehetsz meg.
Azután válaszd ki, hogy melyik követen keresztül szeretnéd küldeni a
támogatást. Az ő bemutatkozása melletti nyílra kattintva küldheted
adományodat.

A Gödöllői Waldorf Iskola követei.