Felhívás a Mi-KOR Második Évfolyamára

Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2022. január 23.
2019-ben indult a MI-KOR szabadiskola. Az akkor jelentkezők két és fél év után lezárták tanulmányaikat. Új indulásunkhoz ugyanazt a felhívást tesszük közzé, amivel 2019-ben szólítottuk meg az akkori fiatal embereket. Ugyanazokkal a szavakkal, tervekkel és gondolkodással készülünk a következő, a 2022-es évre is. Mi ugyanazok vagyunk, de a KOR évszázadnyit változott két év alatt. Ezért munkánkat az újonnan jelentkezők bizonyára egészen friss kérdéseire alapozva, vagyis önmagunk is változva tervezzük.
Ismerjük azt a jelenséget, amikor saját belső akaratunk, szándékunk élesebbé teszi érzékelésünket és egyszerre több helyről is halljuk ugyanazt az éneket, kutyaugatást, látjuk ugyanazt a színt felbukkanni; ugyanaz a mondat tűnik fel könyvekben, halljuk mások beszédében. Divat? Korhangulat? Vagy egyszerre gondolunk ugyanarra? Eljött az idő, hogy valami megformálódjon, hogy valamin közösen dolgozzunk?
Igen, úgy érezzük, hogy eljött az idő, hogy elkezdjünk együtt dolgozni fiatal emberekkel azokon a kérdéseken, amelyek felmerülnek bennük, mint mikor a ködből formát ölt egy fa, vagy közelebb lép egy másik ember.
Várunk erre a közös munkára minden fiatalt, akiben élnek kérdések, és aki keresi a válaszokat, – hogy magabiztosabban állhasson a Földön.
A jelentkezéseket várjuk a Makovecz Központ és Archívum e-mail címére: office@makovecz.hu
Határidő: 2022. január 6.
Hol?
Makovecz Központ és Archívum
1125 Budapest Városkúti út 2.
Mikor?
2022-ben négy tavaszi és négy őszi hétvégén péntek délután és szombati napon és egy nyári fürdőépítő Kalákán…
2022. február 4-5., március 18-19., áprislis 8-9., május 20-21.
Hogyan?
Tapasztaláson alapuló megismerés – gyakorlat és elmélet összekapcsolása. Előre elköteleződés a fenti alkalmakra, rendszeres feladat az alkalmak között, tanulni vágyás…
Miért a Makovecz-házban?
A tapasztalás része, hogy felismerjük a hely szellemét. A megismerés része, hogy örökségünket tudatosítsuk. Makovecz Imrétől ezt tanulhattuk, és ma is ezt tanulhatjuk.
G.Ekler Ágnes, Herczeg Ágnes, Makovecz Anna