Három a köbön

Kedves Barátunk!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent a „Három a Köbön” első száma, melyben három embert szeretnénk bemutatni, akik olyan vállalkozások képviselői, melyek antropozófiai alapokon készülő természetes kozmetikai márkákat forgalmaznak Magyarországon.

A Waldorf-mozgalomhoz való kötődésüket és elhivatottságukat kifejezendő, mindhárom vállalkozás

– csatlakozott a Waldorf Vállalkozói Jegyzékhez,
– részt vesz az ÉRTED Támogatási Rendszerben és
– a Waldorf Kedvezmény Programban.

Az ÉRTED Támogatási Rendszer keretén belül a vállalkozások a forgalmuk egy meghatározott százalékát a magyarországi Waldorf-intézmények támogatása céljából a Magyar Waldorf Szövetség javára ajánlják fel, a Waldorf Kedvezmény Programban való részvétellel pedig a Waldorf-mozgalom egyéni tagjai számára kínálnak kedvezményeket.

Interjúalanyaink:
– Kiss-Karasszon Katalin [Weleda Magyarország]
– Sárközy Ágota [Argital Magyarország]
– Tóth Márk [Harmadik Part]

Talán már hallottál ezekről a vállalkozásokról, ismered az általuk forgalmazott kozmetikumokat, most itt az alkalom, hogy megismerd az embert a vállalkozás mögött!

A kiadvány a képre kattintva olvasható!

Jó olvasást kívánunk!

Kmety-Molnár Györgyi, Kótai Zita, Szabó Zoltán
a Magyar Waldorf Szövetség munkatársai

Kulináris utazás a világ körül

Egy igen különleges könyvet szeretnénk figyelmetekbe ajánlani.
A WOW-Day szervezői álmodták meg és hozták létre ezt a nem mindennapi receptgyűjteményt. A szakácskönyv az egyiptomi lencselevestől a grúz laposkenyéren át a nepáli rizspudingig 20 ország különféle receptjeit tartalmazza. Ezen kívül a brossúra betekintést nyújt a világ Waldorf-intézményeinek életébe is.

A könyv letölthető: INNEN

Fenntartók képzése

A 2020/2021-es tanévben harmadik alkalommal rendezzük meg a “Fenntartók képzése” elnevezésű 72 órás képzésünket, mellyel további segítséget szeretnénk nyújtani a Waldorf-intézményeket működtető óvodai, iskolai közösségeknek. Szeretettel várunk minden olyan kollégát, aki részt vesz már működő Waldorf-óvoda vagy Waldorf-iskola fenntartói feladataiban.

Célunk, hogy segítsük Waldorf-közösségeinkben a tudatosság növekedését a fenntartói feladatok, kötelezettségek, jogok területén különös figyelemmel a Waldorf-intézmények sajátosságaira. Szeretnénk a résztvevőket megismertetni az intézményeinket körülvevő „külvilággal” (köznevelés rendszere, s abban a Waldorf-intézmények sajátos elhelyezkedése), és a „”belvilággal” is (Waldorf-mozgalom, szellemi alapok, szervezeti kérdések). Mindeközben törekszünk arra, hogy a szellemi, jogi, gazdasági élet hármassága, illetve a Szabadság – Egyenlőség – Testvériség eszméje áthassa és átívelje az egész folyamatot.

 A képzésünkkel azt szeretnénk elérni, hogy a résztvevők a képzés végére tájékozottabbak legyenek és megalapozottabban tudjanak véleményt alkotni, döntéseket hozni fenntartói szerepükben. További szándékunk, hogy az elhangzó előadások és a résztvevők által megélt élmények új gondolatokat ébresszenek és segítsék a résztvevőket saját kérdéseik megfogalmazásában, a válaszok megtalálásában s a további tettekhez szükséges akarat felébresztésében.

A jelentkezés feltétele: Bárki jelentkezhet, aki érdeklődik a téma iránt. A képzés min. 17 fő részvételével indul.

Időpontok: Pénteki napokon 16-tól 19.30 -ig, szombati napokon 9-től 17 óráig: 2020. október 16-17., november 20-21., 2021. január 15-16., február 26-27., március 19-20., április 16-17.

Helyszín: Csillagberek Waldorf Iskola, 1042 Budapest, Árpád út 161-163.

 

A jelentkezés határideje: 2020. szeptember 15.

Jelentkezni az alábbi űrlapon lehethttps://forms.gle/EnTFXkUSifoaqoYv9

Részvételi díj: 75.000 Ft

További információk:  Mészáros Anikó

Tel.: 06 20 7738855

meszaros.aniko@csillagberek.hu

Waldorf osztálytanító és Waldorf óvónő képzés

Óvodapedagógiai alapképzés RÉSZLETEK
Waldorf osztálytanító képzés RÉSZLETEK

 

Charles Kovacs: Róma

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent Charles Kovacs hatodikos történelmi olvasókönyve.
A „Róma” kötettel teljes lett a történelemkönyv-sorozat.
Valamennyi kötet csodálatos olvasmányélmény gyereknek, felnőttnek egyaránt. Jó olvasást, jó
tanulást kívánunk! Mert olvasni jó.
Mitológia és történelem, olvasókönyv ötödik osztályosoknak – 3.600.- Ft
Róma, olvasókönyv hatodik osztályosoknak – 3.600.- Ft
A felfedezések kora, olvasókönyv hetedik osztályosoknak – 2.800.- Ft
A forradalmak kora, olvasókönyv nyolcadik osztályosoknak – 3.600.- Ft
A könyvek megrendelhetők az alábbi címen:

hamori.waldorf@gmail.com Hámori Waldorf Iskola, 3517 Miskolc, Losonczy I. u. 64. Tel: (+3646) 533309; +36306298885

A teljes megrendelésedet szeptember második hetében fogjuk postára adni, amelyek keménytáblás borítójú könyvek lesznek.

Megrendelés minden könyv esetében:
Minden 20 megrendelt könyvhöz ajándékba adunk 1 tanári példányt, melyet a teljes megrendeléssel együtt szállítunk.

Megjelent legújabb hírlevelünk!

Az augusztusi hírlevelünk a képre kattintva is olvasható:

Pótfelvételi az Egyfecskék Waldorf Óvodában

Jelenorientált Kultműhely program

Tisztelettel meghívjuk a
„Jelenorientált Kultműhely-program”
című, EFOP-3.3.7-17-2017-00065 azonosítószámú projekt
módszertani megvalósulását bemutató konferenciára,
2020. augusztus 28-án 14.00 órai kezdettel.

A konferencia helyszíne: Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér (Veszprém, Brusznyai Árpád u. 2.).
A programról részletes információk a csatolt plakáton olvashatók.
Kérjük, hogy online regisztrációval (a www.feherlofiawaldorf.hu
weboldalon keresztül) erősítse meg részvételét,
legkésőbb 2020. augusztus 24-ig.

A Veszprémi Waldorf Egyesület nevében:
A rendezvény a Veszprémi Waldorf Egyesület és az EFOP-3.3.7-17-2017-00065
kódszámú pályázat együttműködésében és támogatásával valósul meg.

Bocskay Beáta
egyesületi képviselő
Dr. Bagladi Orsolya
szakmai vezető

A részletes program a plakátra kattintva olvasható:

Könyvajánló- Július

A Rudolf Steiner Studies július hónapi ajánlata: 

Adrian Anderson PhD.The Way to the Sacred című könyve

A könyvről angol nyelvű ajánló ITT olvasható.

https://www.bookdepository.com/Way-Sacred-Adrian-Anderson/9780958134101

Korábban megjelent könyvek: https://www.rudolfsteinerstudies.com/books/

Az IASWECE július hónapi ajánlata: 

A könyvek a korábbi ajánlott művekkel együtt ITT fellelhetőek.

Az IASWECE örömmel jelenti be számos könyv közzétételét, amelyek az IASWECE tagjai és kollégái együttműködésével készületek.

Emergency Help for Kindergartens in Need

Az IASWECE felhívása:

A Corona-járvány mindannyiunkat különféle módon érinti, de néhányuk számára a túlélés vagy a bezárás kérdése lett. A Waldorf-óvodák a világ számos részén állami támogatás nélkül működnek, és csak a szülők valamint az oktatók további adományai révén tudnak fennmaradni. A jelenlegi Corona-világjárvány néhány óvodát olyan egzisztenciális válságba hozott, hogy jelenleg bezárás fenyegeti őket.

Az IASWECE több partnerrel együtt részt vesz egy sürgősségi alap létrehozásában a túlélés biztosítása érdekében. Segítsen nekünk, hogy adományozással segíteni tudjuk ezeket az intézményeket!

ADOMÁNYOZÁS

IASWECE: IBAN: DE83 6012 0500 0007 7076 00 – BIC: BFSWDE33STG – Memo: Corona Support
For more information or to donate via PayPal: https://iaswece.org/how-you-can-help/